2018.01.30. 11:10, Noémi
Nagy álmom, hogy egyszer végre elmondhassam, hogy lefutottam a félmaratont. Pár éve jó úton jártam felé, de elkezdődött az egyetem, a futások száma egyre kevesebb lett, az álom pedig csak álom maradt.. Most viszont komolyan elhatároztam magam, és eszembe jutott, hogy érdekes lenne elkezdeni egy bejegyzéssorozatot/naplót, mert egyfelől motiválna, segítene átlendülni a nehezebb napokon, másrészt pedig jó lesz visszaolvasni, amikor elérem a célt. 
2015 májusában kezdődött a futás iránti érdeklődésem. Kezdetben - mint sokan mások - csak a felesleges kilók ledolgozása céljából húztam futócipőt, majd egyre jobban megszerettem. Az a pár hónap, amikor szinte kivétel nélkül minden nap futottam, sok mindenre megtanított. Megtanultam a mozgás szeretetét, kitartóbb lettem, önbizalmat adott, jobban éreztem magam a bőrömben, segített önmagam elfogadásában, könnyebbnek, erősebbnek, fittebbnek éreztem magam, és egyfajta terápia is volt: segített a stressz csökkentésében az érettségi alatt.
"Akkor miért nem folytattam ugyanúgy?" - merülhet fel jogosan a kérdés. Ez az, amire nem tudok válaszolni, csak találgatni. Talán azért, mert nem tűztem ki konkrét célt a kívánt súly elérése után, nem voltam elég tudatos az időmmel kapcsolatban, hiszen nyáron több időm, kedvem, energiám volt, és érthető módon szeptembertől, amikor hirtelen teljesen új kihívásokkal álltam szemben az egyetemen, úgy éreztem, nem fér bele. Persze az elején próbálkoztam még, mert ha valami a mindennapjaid részévé válik, nem adod fel egyik napról a másikra, de a próbálkozások egyre ritkultak, és azóta is csak a próbálkozások maradtak.. Voltak jobb periódusok, amikor gyakrabban eljártam, aztán valami mindig megszakította ezt, pl. egy zh vagy vizsgaidőszak.. Illetve szeretném ezt hinni, de tudom, hogy a kitartás és az önfegyelem hiánya okozta, és az sem segített, hogy akár több hét kihagyás után szerettem volna "megváltani a világot", és pár nap alatt újra 5 km-eket futni...
Egy szó, mint száz, elgondolkodtam a hibáimon, és próbálok tanulni belőlük, megpróbálom most másképp csinálni, okosabban, tudatosabban, és lassabban növelve a távot. Júliusig szeretném teljesíteni a 21 km-t, ennél konkrétabban egyelőre nem akarom meghatározni, mert még nagyon sok minden alakul közben, és nem tudom, milyen gyorsan fogok fejlődni. Ha minden jól megy, tavasszal valamelyik futóverseny 10 km-es távja is összejöhet. Ehhez viszont az kell, hogy ne adjam fel, ne keressek több kifogást, és úgy osszam be az időmet, hogy a napjaimba ez is beleférjen. Nagy kihívás lesz, de most tényleg minden erőmmel rajta leszek.
Január 27-ét veszem a felkészülés első napjának, azóta három rövid futáson vagyok túl, amik egyszerre voltak elkeserítőek, (mert bármilyen szörnyű bevallani, elfáradtam) és egyben örömet is okoztak, mert minden nap eszembe jutott, hogy ne menjek, de végül elmentem. Emellett pedig az étkezéssel kapcsolatban is már most tapasztaltam valamit, amit régóta nem: nem jó sokat enni, ha sportolunk..
